Minimálisan száz darabbal kevesebb forgalomképes busszal rendelkezik a BKV, mint amennyire az őszi menetrend szerint szüksége lenne A hiányt a közlekedési vállalat bérelt járművekkel pótolja, ugyanakkor az alvállalkozók által működtetett járatok kisebb összköltséggel üzemeltethetők, mint a BKV saját vonalai. Wintermantel Zsolt fideszes fővárosi képviselő szerint túl nagy a vízfej a vállalatnál.

Megnevezte segítőit a Fidesz főpolgármester-jelöltje, aki szerint nem kell félteni tőle a budapesti fejlesztéseket, ahogy a fővárosi kultúra sokszínűségét sem. A város ügyeiről addig is leltár készül.
A szakértők szerint rosszul mérték fel a fővárosi beruházások kockázatait.
BUDAPEST ‒ Valakik szándékosan megtévesztették a Fővárosi Közgyűlést, direkt alulárazták a Margit híd felújítását, alapjaiban hibás a 4-es metró modellje, és a több éven át tartó álmodozás is hozzájárult ahhoz, hogy így elszálltak a budapesti beruházások árai. Többek között ezekre a megállapításokra jutott a nagy értékű beruházásokat vizsgáló bizottság utolsó ülésén. A testületnek arra kell magyarázatot adnia, miként lett a 12 milliárd forintos Margit hídból 26 milliárd, és hogyan járhat most 500 milliárd forint fölött az eredetileg 320 milliárdba kerülő 4-es metró költségvetése. A szakértők szerdán letették vaskos jelentésüket az asztalra.
Nem vette napirendre a főváros gazdasági bizottsága az Alstom metrókocsikról készült tájékoztatót, a 65 milliárdos szerződés felelőseiről sem volt hajlandó tárgyalni a testület elnöke. A megállapodás sorsáról augusztus végén dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Budapest akár el is bukhatja a szerelvényekre előre kifizetett 30 milliárd forintot.
Az Alstom kocsik körüli botrány kapcsán mindeddig nem kapott értesítést Kocsis István, a BKV első embere, holott a szerződések felbontási vizsgálata már megtörtént. A polgármestert kötelezi a közgyűlési határozat és fel kell bontania a szerződéseket - amennyiben ezt nem teszi meg, fegyelmi eljárás is indulhat Demszky ellen.